Eléggé túlhúztam mostanában a dolgokat. És bár a hála feszít – mert milyen csoda dolgom van már, hogy ennyi mindent csinálhatok, és hogy ennyi ember kíváncsi a hömbölgésemre-, lassan tényleg a bélflórám fog porolni a farvizeimen.
Múlt hétvégén részt vehettem az Oldschool Főhadiszállás Oldschool Training aktív elvonulásán, ami nekünk (Dundussal) egy péntek esti teljes légzést és egy szombat reggeli alkohol-, bú-, és macskásodás-űző mobility-t jelentett, kb. 30 ember és 3 másik kutya társaságában. Csodára jó volt, elvarázsolt emberekkel, völgyzugolyi környezetben, szarvas- és tücsök kakofónia közepette.
A szombati back2Budapest soványdisznóvágtát követően pár órával később már fasciakések közt ért a vasárnap hajnal, mert bár ezt is tanulom egy ideje, a megmérettetés kell, a papír számít (szerintem nem, de valahol meg dede), so elhoztam még egy oklevelet a Feövenyessy Akadémiáról- ami még mindig az egyik legszuperebb (p)rehabos továbbképző hely.
Pár óra alvás, hogy a hétfő ismét egy másik iskolában érjen, mert egészségügyi végzettség is kell, hiába a sok szakma meg fancy továbbképzés és diplomák tömkelege, kanyarodok vissza oda, ahonnan 18 évesen elsodort az élet: lesz itt még boncolás, lesz itt még újra sírrajz.
És akkor most újra edzéstervek, workshop és DIY mozgáscsomagok írása, a napi daráló előtt, mert szerencsére (God bless them All) már komoly logisztika szükséges a korrekciók, személyi- és csoportos edzések összehangolásához.
Volt idő, amikor begyógyultam a gép elé napi 8-12 órában, most azért vagyok hálás, ha néha asztalhoz ülhetek. Nem véletlen, hogy az aktív- és passzív pihenés fogalma is relatív, mert a protrakciós gübbedőknek a mozgás az akív, míg az örökmozgóknak egy jó könyv statikus római pózban való ölelgetése -a passzívról már nem is beszélve.
Az viszont bizonyos, hogy semmit sem érdemes kizárólagosan és állandóan csapatni: úgy tanultuk ezt buddhiskolában, hogy a gyümölcsbeérés szakasza. Gondoljunk csak bele, mikor szerencsétlen kertész is erőlködik az egyszem bokra gondozásával: egész nap ásogat, gyomlálgat, de mire elülteti a magot sem tud megnyugodni; ott kapirgál reggeltől estig, épp hogy kidugja a fejét vmi csíra már rohan a kisollóval és abuzálja a szűkölő növényt, hogy bizonyosan meg ne álljon a fejlődésben.
Pedig de; sokszor a növénynek (or any creature of God) pont hogy béke kell, csak hagyják őt szabadon fotoszintetizáni, törni az ég felé saját ütemében, és pikk pakk megterem az alma/piszke/gumibogyó, kígyómentesen.
Így van ez a mozgással is: nyomod, nyomod, tekered-sanyargatod a tested, de ha nem hagysz neki időt a regenerálódásra, az egész folyamat a visszájára fordul, és nem hogy épülés-, de leépülés lesz belőle.
Mindenkinek kell a pihenés (akár aktív, akár passzív), nem csak a rekreálódas vagy kollagén termelés stb. miatt, hanem hogy az új (pl. mozgásminta, ismeretanyag, info) beépülhessen a már meglévő rendszerbe.
Az állandó nyomás maximum egy wc-pumpának jó, de még ott is vannak szünetek a pneumatikában.
Így hát most kicsit én is megpihenek, mert már nincs ragasztható felület a bal lábamon, sem egészséges beltartalom, bármennyire is szétkapta és megvarázsolta @Szlovákné Virág Ildikó wonder-masszőr.
Tőlem sokkal okosabb embereknek nem kell ezt mondanom, de mivel a hasonló hasonlót vonz: Kedvesember, aki ezt olvasod! A perpetuum mobile is egyszer áll meg, de akkor nagyon!
