Középutas On Running teszt és SelfRehab szabadon

 

Holnap lesz három hete, hogy megroppant a metatarsusom (bal 2,3) as well. És bár az elmúlt hetekben még a sánta rókánál is hamarabb utolértek volna bármelyik aluljáróban, ma reggelre zacskóban zsizsegős csontiként pattantam ki az ágyból: ha meghalok is, veretnem kell kicsit, mert ez így nem élet. Hogy három hét alatt szépen fejlett főttszalonna testem lett, csak kellemetlen, de hogy már a lelkem is röcögős, na azt nem lehet, akkor inkább a szenteltvíz.

 

 Alkati gyengeségnek hívom én azt a külső vagy belső tényezőt, ami alien face huggerként kíséri az életed, akár látszik, akár nem. Epigenetikus és spirituális-, vagy akár kvantumfizikai törvényszerűségekkel is magyarázható, de a lényeg talán pont nem az indoklása, hanem az elfogadást követő rendszerbe engedése, és AZTÁN az azzal való EGYÜTTMŰKÖDÉS.

Életem során számos ortopéd- és sportorvos is sikoltozott a lábam láttán, az első párnál még vergődtem, hogy soha nem hordtam körömcipőt, a tizensokadiknál meg már csak bólogattam, hogy persze, megígérem, most már tényleg leteszem a tűsarkút.

 

Elhanyagolható mennyiségű falmászó-, sífutó és lyukas futócipő hajtogatta ilyen szépre, viszont csak az elmúlt évek tudatos tervezése, tornája és mindenfajta befektetett energiája teszi lehetővé, hogy még működik. Ilyen nyomorult lábfejjel művészet, hogy még csak kétszer ment ki a bokám, rottyant meg a metatarsusom, hogy egy petite szupinációt leszámítva nem vagyok csámpás, se x lábú és még csípőficamom sincs.

 

Amit látunk, a belső világunk fényében kap értelmet mindig: aki önmaga is belenyugvó, passzív vagy épp csak végfelhasználó, az egy elhasznált, elhanyagolt, nem karbantartott valamit észlel, amit ha valaki nem is elrontott, de mindenképp MÁS hibájából történt.

 

Aki már önmaga is cselekvő, felelősséget vállaló, nyomokban önreflexióra hajlamos, az pedig megengedi a lehetőségét annak, hogy nem minden determinált, hogy esetleg rajtam is múlik bármi; hogy az elsőre sz*r talán egy sokkal nagyobb sz*rnak a kemény munkával felhozott, legkevésbé rossz szintje.

 

Maybe. Not sure.

 

Szerencsés karmámnak köszönhetően a hétvégén tesztelhetek egy On Running cipőt, ez pont egy CloudMonster neutrál. A megejtően aszkéta Merrell Vapor Glove barefoot után ez olyan, mintha napon felpeffedt békatetemeken lépkednék: nem véletlenül hasonlítják a szebb lelkűek felhőn járáshoz; nekem természetellenesebb, instabilabb az életérzés. Szeretem érezni a dolgok valódi milyenségét, nekem ágymatracból is a kopogós a jó, és bár szögeságyon nem aludnék, a memóriahabot csak az ellenségeimnek kívánom (most komolyan, ki akarná, hogy a matraca mindenre emlékezzen?!).

 

Kellőképp szkeptikus voltam tehát szegény cipővel, mert nekem van még zsírpárnám bőven, a sarkam is áramvonalas, és a bánatnak nem kell ortopéd nyugger hoka-talp-bosu, de a rotyoládé lábközépcsontjaim meglepő mód ujjongásba kezdtek már a második percben.

Mivel az elmúlt heteket végigbicegtem, most megint a legnehezbb volt magamat visszafogni, hogy bármennyire is könnyed, légies a sérült hattyú vergődése a futókörön, csak ne húzzam túl. Így amit biztosan elmondhatok, hogy őszintén nem gondoltam ma reggel, hogy egyáltalán fogok tudni futni, azt meg pláne, hogy egyből kilométereket.

 

Sérült lábra, zsírtalan sarokra, nem olajozott térdre és mérsékelt súlyfelesleg cipeléséhez mindenképp ajánlom a felhőnjárást, mert valóban elvesz a terhelésből, szinte nem is hagy semmit.

 

Aki viszont szereti érezni a dolgok velejét, nem mentesítené magát az élet szabta general kihívásoktól vagy csak hosszú távon tervezi a természetes mozgást és létezést, annak ha nem is a papírtalpat-, de mindenképp valami anatómiailag kevésbé mesterségeset javaslok, és nem csak a futáshoz. 

 

ps: a nem futás részét pedig továbbra is puciláb vagy minimálban gondolom, mert ha fáj is, mozgatni kell, Alain Delon (lsd állandóan); mert elfekvésből és teljes megadásból még nem kelt fel senki, Lugosi Bélán kívül.

 

Segítséget kérni nem szégyen, még ha csak magunkat szupportáljuk is: használj segédeszközt, vagy támogasd magad, két szép keze általában mindenkinek van, egy lábasat is lehet guggolni fél lábbal, még ha óvatosan is.

 

Most és mindörökké éljenek a megtevők, akárhány és akármilyen végtaggal is!