arról, hogy minden pillanatban több lehetőségünk van, mint amennyinek tudatában vagyunk,
– és ha nincs kutyád, fuss képzeletbeli barátokkal
Az én egyéni szabadságfokom mindig is nagy volt, még ha ezt legkevésébé is tudtam megélni a felszínen.Fiatalabb éveimben teljességgel kutyatermészetű voltam, a végletekig hagytam és tűrtem mindent, ami persze nem volt hátrány a versenysportban. Az élet másképp izgalmas problémái közt bukdácsolva is meglett a reziliencia magas foka, így mára a kutyaságomnak már csak a prosperáló aspektusát élem, minden másban olykor higgadt csatalóként működöm.
A kötöttségeket elviselni nem tudom, kapcsolódni szabadon szeretek, és bár megy a szárnyalás is, azzal főzünk, ami van.
Felvenni egy másik lény ritmusát, úgy alkalmazkodni, hogy belőlem ne vegyen el, de neki adjon (és vica versa), művészet – bárhonnan is nézem.
A fókaprémes boritással ellentétben én fehérhusú vagyok, ha megindulok, megyek, ameddig csak el nem hullik valamelyik fogaskerekem, és fejben is ez jelzi az én értékállóságom:
annyit érsz, ameddig bírod.
Szép-szép, ha a vége sok (km, kalória, röghöz kötött évek), de ha közben meg-megállsz, az egész nem ér annyit a végén, hiába a magas szumma szummárum.
Ez az én valóságom, és mivel minden új/más/különböző dolog- vagy csupán a változás megengedésének LEHETŐSÉGÉVEL többek vagyunk, erőmhöz mérten teret engedek az idegen elemek beszivárgásának.
Édes Dunduskám soha nem volt pehelysúlyú, és ha valaki kölyökként, menhelyen ilyen nevet kap, meg lehet tippelni a csontsűrűségét és az alkati törékenységét is. Amíg az én gyönyörűségem az egyenletes halálig veretés, az övé a robbantás, a szertelen tornádó, a mindent elsöprő szenvedély, a hárompercenkénti kishalál és feltámadás.
Két lény között a legrövidebb út a szeretet, az állóképesség és a gyorserő közti félút pedig a sárgaköves: 20 fok alatt röcögünk az erdőben, 7-max 6 perces km-ekkel, galambtollat köpködve, állandó hasraesési kényszerrel, mert amíg világ a világ, kutyaszájba illő és gáncsolgatáshoz ideális fatuskók mindig lesznek az út szélén. Mert Dunduskám lelkesedése és reményhala örök, még ha az én ilyen tankjaim már ki is fogytak.
Tanulunk egymástól, mert az sosem szégyen, és úgy élünk, fejlődünk, sportolunk, ahogy és amennyit tudunk. Ma reggel még épp elkaptuk a 18 fokot a kiserdőben, és lett közös élmény. A napon aszalódós magányos sanyargatás pedig megvár holnapig.
Így futunk mi, Nietzsche meg elmehet a sunyiba.
