Skip to content

Lélegzel Te rendesen?

Lélegzel Te rendesen? - illusztráció

„A légzés az egyetlen olyan alapfunkciója a testünknek, amely akaratlagosan szabályozható, és amely tény önmagában is izgalmas piros vagy kék kapszulát adhat a létezésünkhöz. Amennyiben az átlagemberhez tartozunk, úgy percenkét 15-20 alkalommal veszünk levegőt (az aktivitás fokozásával egyenesen arányosan nő a légzésszám is, így sportolás közben ez is változik), átlag európai nőként szinte kizárólag tüdőcsúcsba (what a shame).
A durva, felszínes, akadozó vagy kapkodó és csak lokális légzés is viszonylag könnyen megváltoztatható, és lehet belőle finom, mély, folyamatos, lassú és teljes (testes) és teres légzés, ami akarva vagy akaratlanul is, de egy tudatosabb, energiában és jó érzésekben bővelkedő létezést hoz magával.”

Mivel a heti gyakorlások egyre nehezebben megoldhatók a munkás- családos élet mellet, ezért most kurzus-szerűen lesz lehetőség megismerkedni a harmonikus légzés jótékony hatásaival. Minden órán más minőségre koncentrálva, majd azt otthon egyedül (buszon, autóban, munkában ülve, visítozó gyerek mellett főzve stb.) gyakorolva alakítunk ki új légzés-, ezen keresztül pedig megoldási mintákat. Az új, kezdő csoportban így 5 héten keresztül ismerjük meg és gyakoroljuk részletesen a teljes légzés technikáit.

Testtájanként haladva élesztjük fel és erősítjük a tudatos légzést, így:

1. héten az alhasi
2. héten a bordaközi
3. héten a háti
4. héten pedig a mellkasi légzést fogjuk gyakorolni. Az
5. héten felidézve a tanultakat, a teljes testes légzést alkalmazzuk, és ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk.

Gyakorlónapok:
1. 2023. november 9. csütörtök 16:30-17:30
2. 2023. november 16. csütörtök 16:30-17:30
3. 2023. november 23. csütörtök 16:30-17:30
4. 2023. november 30. csütörtök 16:30-17:30
5. 2023. december 7. csütörtök 16:30-17:30
 
A kurzuson való részvételnek semmilyen előfeltétel nincs, ha nem sportolsz aktívan is jöhetsz, és talán a kurzus után még a rendszeres mozgás is elérhető közelségbe kerül!
Ha valamelyik alkalomról hiányoznál, az utolsó nap lehetőséged lesz pótolni, gyakorolni mindent.

 

A résztvevők száma limitált (kis létszámú, személyes gyakorlásra számíts), jelentkezz mielőbb a pottyosmobility@gmail.com-on.

Helyszín: Bellváros, Budapest 1052., Károly krt. 4.
Részvételi díj: 20.000 Ft/fő

(4 the time management: a relaxációt segítő mozgás utána szaunázási lehetőség most is adott)

Pötyi

+36 30 593 8266

Related News